Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


fejzet 2

2012.03.24

 2. fejezet

Csak egy kis kényszerpihenés

Renji a szobában járkált föl-alá. Urahara úr csak nézte és közben teát szürcsölgetett. Renji arcán tükröződött az, hogy aggódik.

-          Abarai úr. Nem kéne már indulnia az iskolába?- kérdezte a boltos és kortyolgatta tovább a teáját.

-          Hm?- nyögött fel Renji és rápillantott az órájára. - Basszus! Elkések!- kiáltott fel.

-          Ne aggódjon, majd én vigyázok, rá maga csak menjen nyugodtan. Nyugtatta meg a boltos a fiút. A fiú bólintott és elrohant.

-          Hát úgy látszik nagyon bele szeretett abba a lányba. – szólt a boltos és elment egy szoba felé és benézett. Egy lány aludt bent. Hosszú fekete haja kicsit az arcába lógott.

-          Mi baj Kisuke bácsi? Miért nézed ennyire ezt a lányt?- kérdezte Lilin.

-          Semmiért. Csak valahogyan olyan ismerős nekem. – mondta a boltos és becsukta a szoba ajtaját. – Van kedve valakinek meginni velem egy kis teát?- kérdezte Urahara elterelve a témáról a szót és bevonultak egy másik szobába.

 

Csönd volt a szobában. Csak a lány levegő vételét lehetett hallani. De nem sokáig. Egyszer csak a lány felébredt.

-          Jaj! A fejem. – kiáltott fel. Csak most vette észre, hogy egy szobában van. – Hol vagyok? –kérdezte és körül nézett. – Áh!- kiáltotta el magát újra. – Kómás fejjel nem birok gondolkozni! Ennyire még én se vagyok fit. – mérgelődött. Lassan kezdtek eszébe jutni az este történtek. De valami zavarta. – Ara emlékszek, hogy harcoltam Justinnal és én győztem. Még arra is, hogy összeestem és elájultam. De az már nem tiszta hogy hogyan kerültem ide. – gondolkozott el a lány. – Na, mind egy. Sajna most nincs időm megkérdezni. Shego a nyomomban van. Nem sokára ide ér, úgyhogy nekem gyakorolnom és erősödnöm kell. – mondta és felkelt. Kinyitotta az ajtót és elment.

 

-          Mi az főnök? – kérdezte Jinta mikor meglátta a boltos arcán, hogy valami nyugtalanítja.

-          Azt hiszem felébredt Abarai úr szerelme.

-          Honnan veszi?

-          Megérzés. Lilin!

-          Igen? – kapta fel a fejét a plüss.

-          Létszíves rá néznétek?

-          Természetesen. – válaszolt a plüss madár. – Clod, Nova! Gyerünk! – adta ki a parancsot a plüss.

 

**

 

-          Áh! Kész útvesztő ez a hely! Már legalább fél órája járkálok fel alá. És a lábam is elfáradt már. Mire valók a szárnyaim, ha nem használom őket? – szólt a lány és gonosz mosolyra húzódott a szája. Egyszer csak hirtelen szárnyak jelentek meg a hátán. – Így már másabb. Egy probléma kilőve. Maradt még egy. Hogyan fogok én innen kijutni? – kérdezte magától a lány a fejét vakargatva. – Áh meg van! Majd varázslatot használok. A varázslat megkönnyíti az éltem! – legyintett az ujjával és hirtelen egy nyíl jelent meg előtte, ami mutatta az utat. Eközben Lilin, Clod, és Nova utolértek őt.

 

-          Jaj, ne! Mindjárt elmegy! Urahara úr azt mondta még nem mehet el, mert a sebei még nem gyógyultak be. Clod szólj Kisuke bácsinak! Addig mi feltartjuk Novával.

-          Igen is. – rohant el a mesterséges lélek.

-          Hm. A nyíl azt mutatja, hogy itt balra kel fordulni, de ott egy fal van. – elmélkedet a tündér. – Pedig a varázslat nem tévedhet. Valami itt nem stimmel. Lehetséges, hogy valaki szórakozik velem?  Illúzió lenne? Akkor hát legyen. Véget vetek a szórakozásnak. Nincs időm itt játszadozni. Nagy harc vár rám. Nem vesztegethetem az időt. Keménynek kell lennem. – határozta el magát a lány. – Sasszem! – kiáltotta el magát a lány. Ez egy olyan különleges varázslat volt, hogy aki használta mindent látott, amit akart. – Áh! Megvagytok! Most elfoglak titeket! – kiáltotta a lány és hirtelen valami varázs kötélféleséggel elő húzta őket.

-          Mégis mit akarsz velünk csinálni? – dadogta a plüss nyúl.

-          Hm?- nevette el magát a lány. – Semmit nyugi.

-          Akkor mégis mihez kezdesz velünk? – kérdezte Lilin.

-          Hát arra gondoltam, hogy meg kötözlek benneteket és utána elhúzom a csíkot.

-          De azt nem lehet!

-          Ugyan miért nem?

-          Mert még pihenned kel. Nem gyógyultak be még a sebeid.

-          Nem érdeke l ilyen kis apróság. Nincs időm pihenni. Nagy csata áll előttem. Egy ősi ellenségem nem sokára eljön, hogy megküzdjünk egymással.

-          Épp ezért kéne pihenned.

-          Nem lehet. Nincs idő rá. Edzenem kel, hogy erősseb legyek. Ez komoly ütközet lesz. Vérre fog menni.

-          Na de!- kezdtek bele a további lebeszélésbe, de tündér nem hallgatta meg őket. Épp repült volna tovább, amikor hirtelen két erős kar szorításába került.

-          Áh! MI a franc! Ereszen el! – ficánkolt a lány.

-          Meg ható beszéd volt kisasszony. De nem hagyhatom, hogy elmenjen. Mert még nem gyógyultak be a sebei.

-          Maga ezt nem értheti! El kell mennem.

-          Igaza van, de ha most elengedem, akkor Abarai úr nem bocsátaná, meg és amúgy sem engedhetem, el van önhöz pár kérdésem, de addig pihenje ki magát. – mondta a boltos. Tessai megragadta s lányt és bedobta abba a szobába ahol feküdt és rázárta az ajtót.

-          Eresszenek ki!- dörömbölt a tündér az ajtón. –Ezt nem tehetik!

-          Nem? Biztos benne? – kérdezte a boltos gúnyos hangon a boltos. - Csak figyeljen! Miután bezárta a lányt elment a boltos. A lány a szobában leguggolt egy sarokba és elkezdte a plafont bámulni.

-          Csak jussak ki ebből a szobából. Esküszöm, hogy nem állok jót magamért és az első adandó alkalommal elszökök innen. Miután már egy ideig gondolkozott és már egy ideje bámulta már a plafont, amikor hirtelen valaki benyitott. A lány csak hunyorított. Így nem nagyon látta, hogy ki jött be. Egyszer csak egy kéz nyúlt felé és talpra állította és kivezette a fényre. A lány még mindig nem látott tisztán ezért eltakarta a szemét. Csak később vette észre hogy ki volt az aki kivezette a sötétségből.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.